Az utóbbi idõben mástól sem zeng a sajtó, ha az irányítókról van szó, csak JaMarcus Russellrõl, akirõl ma már tudjuk, hogy a szabadügynökök csapatát gyarapítja. Azt, hogy meddig lesz így nem tudni, de gyanítom, hogy egyik csapat sem fog kapkodni a volt LSU sztárért. Legutóbb például épp a Saints jelentette ki, hogy nem tartanak rá igényt. 2007-ben az elsõ kör elsõ pickjeként került az oaklandi csapathoz, de idén, háromévnyi szégyenteljes „teljesítmény” után a Raiders megszabadult tõle. Hiába választották ki 1/1-ként Russellt, profi karrierje nem sikerült jól, és akkor még finoman fogalmaztam. Hasonló negatív sikereket tudhat maga mögött Ryan Leaf QB is, aki a San Diego Chargers második kiválasztottja volt a 1998-as drafton. A bleacherreport.com fel is tette a sokakat foglalkoztató kérdést: melyik csapat nyúlt mellé jobban az drafton? Hagyjuk figyelmen kívül egy percre, hogy Leaf csak másodikként került a San Diegóba, míg Russellt rögtön elsõként hozták el 2007-ben. Aki figyelemmel követi az amerikai futball világát biztosan hallott már Leafrõl is. Ugyanis a szakértõk, hozzáértõk, szurkolók, játékosok, csaknem mindenki õt tartja a draft történelmében a legnagyobb mellényúlásnak. Annyi bizonyos, hogy az illetékes vezetõk mindkét esetben hatalmas reményeket fûztek a kiválasztottjukhoz, azonban nehezen elképzelhetõ, hogy képesek lettek volna ettõl rosszabb döntést hozni. Az utóbbi hetek történéseit figyelembe véve logikusnak tûnik összehasonlítani a két irányítót.
Kezdjük elõször a száraz tényekkel, statisztikákkal: Leaf 655 passzkísérletet tudhat maga mögött, míg Russell 25-tel többször próbálkozott (bár inkább ne tette volna). Russell passzainak 52,1%-a ért célba, míg a San Diego Chargers irányítójának passzaránya csak 48,4%. Annak ellenére, hogy sok mindentõl függ, hogy egy passz jó-e vagy sem, sokatmondó adatok ezek is. Csakúgy, mint a gyõzelem-vereség arány: az oaklandi QB kezdõként 7 gyõzelmet és 18 vereséget kapart össze, míg Leaf csal 4 gyõzelmet és 17 vereséget – ugyancsak kezdõként. Russell teljesítménye még mindig jobbnak tûnik, és ez még csak szembetûnõbb, ha a TD-INT arányokat nézzük: Leaf 14 hatpontost dobott, de 36 alkalommal landolt az ellenfél védõi kezében az általa dobott passz. Ezzel szemben Russell 18 TD-t és „csak” 23 INT-et dobott. Passzolt yardok tekintetében is Russell a jobb: 4083 yardot dobott, míg Leaf csak 3666-ot.
1 – 0 Russell javára.
Nem lenne teljes a kép, ha nem tennénk említést a beléjük fektetett dollármilliókról. 1998-ban Leaf 31,25 millió dolláros szerzõdést írt alá a Chargers-szel, szerzõdése mindösszesen 11,25 millió dollárt garantált. Ezzel szemben JaMarcus Russell 68 milliós szerzõdést kapott a csapattól, melybõl 31,5 millió amerikai dollár volt garantált. Mindkét befektetés befuccsolt, és itt bizony a Chargers járt jobban. Ezen az sem segít, ha valaki az inflációra hivatkozik, hiszen Leaf szerzõdése 2007-ben is csak 39,6 milliót ért volna. A kedves olvasó kiszámolhatja, hogy mekkora is a különbség a két szerzõdés között.
Leaf egyenlít: 1-1
A draft sem ment egyszerûen, hiszen a Chargers csupán egyetlen helyet mozgott elõre a drafton: az Arizona Cardinals-hoz cseréltek egy játékost Eric Metcalf személyében, két elsõ körös, valamint egy második körös pickért. Ettõl rosszabb döntést nem hiszem, hogy hozhattak volna, hiszen Metcalf futóként és elkapóként is segíthetett volna Leaf-nek.
Most nézzük az „emberibb” oldalát a történetnek. Kétségtelen, hogy a két irányító viselkedése (a pályán és azon kívül) is hozzájárult sikertelenségükhöz. Russellrõl tudjuk, hogy nála depressziósabb irányítót még nem igen hordott hátán az NFL. Nem tett semmit a siker érdekében, letargiás volt, és bizony nem kevés súlyt szedett fel magára (a szurkolók szerint persze csak izomról beszélhetünk). Ezen túl képtelen volt a feladatára koncentrálni, amit mi sem bizonyít jobban, hogy több idõt töltött Vegasban, mint a felkészüléseken. Egyik irányítót sem tisztelték különösebben az öltözõben – azonban ez sok más irányítóval is megesett (ott van példának okáért Big Ben is). Leaf munkamoráljáról nem sokat tudni, azonban a statisztikák tükrében elmondhatjuk, hogy közel sem volt elég magas. Ha már munkamorálnál tartunk: Russell nem kapott túl sok segítséget az edzõk részérõl, ugyanis 2007-ben Lane Kiffin, az akkori Raiders vezetõedzõ nem volt hajlandó Russelll-lel együtt dolgozni. Kiffin hozzáállása is megkérdõjelezhetõ, hiszen minden NFL irányító megérdemel legalább egy esélyt. Az más kérdés, hogy ebbõl szerintem néha többet is kapnak a kelleténél. Big Ben, vagy ahogy újabban hívják, Bad Ben is fiatalon került a profik közé (de említhetnénk akár a 2005-ben az Arizona Cardinals által draftolt Matt Leinartot is), és szinte egyértelmû, hogy tehetsége mellett nagy szerepet játszott sikereiben az is, hogy Bill Cowherrel dolgozhatott együtt. Kiffin nem volt tisztában szerepével, hiszen a USC segédedzõi székébõl került át Oaklandbe, de már olyan igényei voltak, mint a legnagyobb nevû vezetõedzõknek. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen Kiffin is lapátra került a 2008-as szezon közepén. Russelll a felszínre került hibák ellenére nem változtatott szokásain, és most eljött az ideje, hogy kénytelen megenni, amit eddig fõzött. Leaf-et ezzel szemben támogatták edzõi és közel sem kapott annyi negatív kritikát pályafutásának legelején, mint Russell – így valamivel könnyebb dolga volt, de az oaklandi irányító még így is jobban teljesített nála.
Eredményhirdetés: Russel – Leaf, 2-1. Így továbbra is Ryan Leaf tudhatja magáénak a Minden Idõk Legnagyobb Draft Mellényúlása díjat. Gratulálunk.
