CHRIS MCCOY RÖGÖS UTAT JÁRT BE MÍG A PROFIK KÖZÉ KERÜLT
„Komoly fejfájások gyötörtek és végül októberben az MRI felvételek kimutatták, hogy agytumorom van, amit azonnal mûteni kellett. Eltávolították a tumort, ami egyébként jóindulatú volt. Tehát nem voltak rákos sejtek benne, szerencsém van, hogy még mindig itt lehetek. Egyáltalán nem voltam ideges. Nyugodt voltam, hiszen tudtam, hogy Isten majd gondomat fogja viselni majd” – mondta az újoncoknak szánt minicamp után a játékos. Mint kiderült az orvosok úgy gondolják, hogy a tumor vele született és azóta igen lassan növekedett csak. Kezdetben aggódtak, hiszen a tumor közel volt az agy beszédközpontjához, és ahhoz a részhez, ami a motorikus mozgást irányítja.
McCoy az idei draft hetedik körében került a csapathoz, és mint LB fogja erõsíteni a csapat védelmét. Chrisnek hét testvére van (öt nõvér és két báty), õ a legfiatalabb. Az édesanyja próbálta óvni, így arra bátorította, hogy inkább kosarazzon, ne focizzon.
A mûtét után egy évig semmilyen sportot nem folytatott, de juniorként elkezdett focizni és kosárlabdázni is, minden rendben ment, hiszen mellékhatások nem jelentkeztek. McCoy másodévesként 120 szerelést és 11 sacket tudhatott magáénak és ösztöndíjjal jutott tovább a Középsõ-Tennessee Állami Egyetemre.
Úgy döntött, hogy a profik közé szeretne kerülni és édesanyja támogatta döntésében. „A mûtét óta minden napért, valamint a családom támogatásáért is hálás vagyok. Nagyon büszkék rám és mindenre, amin keresztülmentem” – nyilatkozta a Miami Dolphins újonc LB-je.
Fordította: Szûcs Gergõ