Körülbelül egy év múlva egy Budapest Lions edzés után Boda Gábortól tudtam meg, hogy mit is jelent az, hogy „defensive end“ és hogy Bruce Smith is ezen a poszton játszik.
Smith-t 1985-ben 1/1-ként draftolta a Buffalo Bills a Virginia Tech egyetemrõl kissé túlsúlyosan. Játszott endet, defensive tackle-t, még fullback posztra is beugrott, ahogy azt edzõi ellesték a Chicago Bears-tõl akik William „Fridzsider“ Perry-t használták néha ugyanilyen szerepben. De hiába hasonlították az elemzõk rögtön Mean Joe Greene-hez, vagy Lee Roy Selmon-hoz, a fiatal Bruce gyorsan rájött, hogy a profiknál nem lehet jolly joker. Bár az irányítókat már az egyetemen is szorgosan kergette, a futás elleni védelemmel problémái voltak. A Bills 75 védelmi felállása is nagy ugrás volt neki a Virginia Tech szintjéhez képest. Az egyetemi évek alatt nem volt olyan offensive tackle, akiben méltó ellenfélre találhatott volna, de az NFL-ben hirtelen rá kellett ébrednie, hogy itt erõbõl nem lehet mindent megoldani. Vége a varázslatnak. Vége az erõfölénynek. A Bills korábbi 1/1-es választásaihoz híven ezuttal is egy arcpirító bukás volt a láthatáron. Az egyetlen amire számíthatott, a gyorsasága volt.
A következõ évben jócskán lefogyva jelent meg az edzõtáborban. A felseleg eltûnt, a gyorsaság és az erõ megmaradt. A különbség azonnal érezhetõ volt, 15 sack-et jegyzett a második Buffalo-i szezonjában (az elsõben mindössze 6.5 volt a teljesítménye). 1986-ban elkezdõdött valami, ami megváltoztatta az AFC keleti csoportját. Nem csak a Bills innovatív K-Gun nevû támadó játéka, de az egyre látványosabban szereplõ védelme is rendre megszorította a rivális csapatokat. Marv Levy egy olyan csapatot épített fel, amelyhez képest még az O.J. Simpson korszak híres Buffalo-i együttese is eltörpült. Összeállt a kép: egy hatékony, új tipusú támadás és egy fizikális, villámgyors védelem alkotta azt a kombinációt, amit éveken keresztül nagyon nehéz volt megfékezni. Bruce Smith nem vesztegette az idõt: miközben évrõl-évre vezette a Bills (és többször az egész NFL) sack listáját, rengetegett dolgozott technikája finomításán és lassan olyan elõnyre tett szert ellenfeleivel szemben, ami már-már a Virginia Tech-es idõket idézte. Kent Hull, a Bills centere ezt mondta róla: „Feláll velem szemben és amikor megpróbálom megütni, nem találok ott semmit. Egyszerre mozog hátra és elõre. Nem tudom megmagyarázni. Nem lehet hogy egy ember úgy tudjon mozogni mint õ“. Smith hosszú karjaiban rejlõ erõhöz hasonlót korábban csak a nála jóval súlyosabb játékosoknál lehetett látni. Gyorsasága pedig minden korábbi nagy nevet feledtetett. Fred Dean vagy Selmon volt hasonlóan mozgékony ezen a poszton, de õk jóval kissebbek voltak Bruce-nál. Legtöbbször furcsa terpeszben helyezkedett el, térdérõl csak a snap elõtti utolsó pillanatban emelkedett fel és olyan hihetetlen fürgeséggel indult meg a labda feladásánál, hogy az embernek többször vissza kell néznie egy felvételen, mire elhiszi, hogy ilyen létezhet.
Bruce Smith tartja a sack rekordot, kereken 200 alkalommal szerelte az ellenfél irányítóit. Nagysága elsõsorban abban rejlik, hogy 3-4-es felállású védelemben játszott, ahol általában a szélsõ linebackeré a fõszerep amikor pass rush-ról van szó. Smith karrierje nagyrészét az ötös technikán (offensive tackle-lel szemben) töltötte, ahol általában két, de néha három ember blokkolta, míg a defensive end poszt nagyágyúi, Reggie White vagy a chicago-i Richard Dent 4-3-as védelmi variációkban játszottak (sokszor 8-as technikán), így nagyrészt csak egy támadóval kellett, hogy megküzdjenek.
Egy-egy csapat külön sémákat talált ki Smith ellen, ám ilyenkor a Bills kreatív edzõi gárdája a legváratlanabb helyeken szerepeltette. Felbukkant szélsõ és belsõ linebackerként is, ha a helyzet ezt kívánta meg. Gigászi harcokat vívott a korszak legnevesebb falembereivel, Chris Hinton-nal, Bruce Armstrong-gal és Richmond Webb-bel, akit kifejezetten Smith megfékezésére draftolt a Dolphins. Ennek ellenére Dan Marino-t Bruce Smith sackelte a legtöbbször az irányító pályafutása során, szám szerint kilencszer.
Legemlékezetesebb megmozdulása talán a már említett 25-ik Super Bowl-on volt, ahol egy szempillantás alatt maga mögött hagyva Jumbo Elliot-ot, megragadta Jeff Hostetler irányító csuklóját és levitte a Giants end zone-jában. Egy hajszálon múlott, hogy megmozdulásából nem lett touchdown, és ma már tudjuk, hogy ezen hajszálon is múlott, hogy a Bills megnyerje a döntõt. Ha ez sikerült volna, talán a következõ 3 év nem lett volna elátkozott a csapat számára. De sajnos mint tudjuk egy safety csak két pontot ér és végül a Bills elvesztette a Super Bowl-t, majd zsinórban még hármat, amit azóta sem tudnak kiheverni a csapat szurkolói. Ám négyszer döntõbe jutni egymás után olyan teljesítmény ami eddig csak a Buffalo Bills-nek sikerült. A legendás gárdából Jim Kelly irányító, Thurman Thomas running back és Marv Levy vezetõedzõ már a Hírességek Csarnokának tagjai.
2009. augusztus 8-án egy hatalmas ember követte õket a már ismert széles mosollyal és egy olyan pályafutással maga mögött, amelyhez hasonlót sokáig nem fogunk látni.
