A 71-ES MEZ VISSZAVONUL
Tizenhárom esztendõig szolgált a ’Hawks támadófalának a bal oldalán, és ezen idõ alatt a Walter Jones név szinte „márkanévvé” vált. Ha megkérdezték a szakértõket, játékosokat, szurkolókat, vagy akár az utca emberét, hogy ki a legkiválóbb LT a ligában, akkor gondolkodás nélkül Big Walt jutott mindenki eszébe. Pályafutása alatt olyan teljesítményt nyújtott, amely alapjaiban változtatta meg a falemberek (fõleg a left tackle-ök) játékstílusát. Sok OL játékos számára példaképet jelent és mindenki szeretne maga mögött tudni ennyi sikerekben gazdag szezont, mint Jones. Miért mondom, hogy sikerekben gazdag? Lássuk csak: mint említettem 13 évig tartott ki egyetlen csapat mellett, ezen idõ alatt négyszeres All-Pro játékos és kilencszeres Pro Bowler vált belõle. Fõiskolai karrierjét két külön intézményben töltötte. Külön érdekesség, hogy a Holmes Közösségi Fõiskola csapatában LT poszt mellett tight end poszton is játszott az akkor 120 kg-os Walt. Már akkor is kiemelkedõ teljesítményt nyújtott, hiszen az ott töltött két év alatt, az õ oldaláról induló védõk csak egyetlen egy sacket tudtak szerezni. Teljesítményét jutalmazták is, hiszen a The Clarion-Ledger (napilap Mississippi államban) az Év Mississippi Junior Fõiskolás Játékosának választotta. Holmes Fõiskolából a Floridai Állami Egyetemre került de az 1995-ös szezonban még nem léphetett pályára, úgynevezett „vöröspólós” volt. Az amerikai tanulmányi szabályzat értelmében az ilyen játékosok bejárhatnak az adott fõiskola vagy egyetem által tartott kurzusokra, együtt edzhetnek a csapattal, fel is vehetik a szerelést a meccsekre vagy versenyekre, de nem léphetnek pályára. Végül 1996-ban megkapta a lehetõséget és végre a gyepre vonulhatott Seminole mezben, rögtön 11 meccsen kezdõ volt és az egész szezon alatt mindösszesen csak egy sacket tudtak róla bemutatni a védõk. A Seminole-ként részt vehetett az 1997-es, ún. Sugar Bowl-on, ahol az örök rivális, Florida Gators volt az ellenfél. Az akkori erõviszonyokat figyelembe véve a két legjobb egyetemi gárda csapott össze, annak ellenére, hogy az eredmény nem ezt mutatja: Jones csapata 52 – 20 arányban kikapott a csaknem 79.000-es nézõközönség elõtt. A Floridában töltött két esztendeje alatt egyszer beválasztották az 1953-ban alapított Atlanti-parti Konferencia második csapatába. 1997-ben úgy döntött, hogy ideje abbahagyni a fõiskolai karrierjét és a profik között szerencsét próbálni. A tanulmányi szabályzat értelmében ehhez minden joga megvolt, így részt vehetett a drafton. A ’97-es draft jellegzetessége volt, hogy igen sok tehetséges támadófalban posztot vállaló játékos várt arra, hogy a profi közé jusson. Köztük volt például Orlando Pace és Tarik Glenn is. Akkor is, csakúgy mint idén, a St. Louis Rams választhatott elõször, és választásuk Pace-re esett, azonban Walter Jones-nak sem kellett sokáig várakoznia, hiszen a ’96-os idényben katasztrofális teljesítményt nyújtó Seahawks, az elsõ kör hatodik választásaként Seattle-be hozta a LT-t. A hatodik helyet a Tampa Bay Buccaneers-tõl szerezték meg egy elsõ és egy harmadik körös választásért cserébe. Nyilvánvaló volt, hogy a csapatnak Walter kell és, hogy egy jó balodali tackle-t sikerült választani, azonban csak kevesen remélték, hogy ilyen kiemelkedõ sikerekben gazdag karriert fog befutni a csapatnál. 1997 októberében rögtön a Hónap Újonc Támadójátékosának választották. Rookie-ként 12 meccsen kezdõ volt és egészen a 2008-as szezon végéig 180 meccsen játszott – és minden kezdõként lépett a pályára. Ezzel a franchise történetében õ lett a második legtöbb meccsen kezdõként pályára lépõ játékos, Steve Largent után, aki 197 alkalommal lépett kezdõként a gyepre a Seahawks színeiben. Legutolsó meccsét 2008-ban játszotta a Hálaadás napján, azonban addig felejthetetlen élményeket okozott a csapat szurkolóinak. Benne tisztelhették a franchise elsõ Pro Bowl részvétellel jutalmazott OL-jét és 1999 után még nyolc alkalommal (2001-2008) viselhette magán a Pro Bowl mezt és a ’Hawks sisakot az AFC – NFC rangadón. Ezzel a franchise történetében a legtöbb Pro Bowlon résztvevõ játékos lett, akit Cortez Kennedy követ a listán. Pályafutása során csak egyszer vehetett részt a Super Bowlon, ahol Shaun Alexander útját igyekezett egyengetni a végzónáig, azonban akkor a Pittsburgh Steelers jobbank bizonyult, és a találkozót elvesztették.
A fal bal oldalán nyújtott teljesítménye folytán Ricky Waters és Shaun Alexander is kiváló esztendõket zártak, az utóbbi játékost 2005-ben a liga Legértékesebb Játékosává választották.
Karrierje folyamán a szerzõdése körül volt egy-két galiba. Jones szeretett volna hosszú távra szóló szerzõdést kapni a csapattól, amit azonban a kezdeti években vonakodtak felajánlani neki. 2005-ben mégis nyélbe ütötték az üzletet és így Jones karrierjének utolsó meccséig a Seahawks mezt húzhatta magára.
Azonban a kép nem lenne teljes, ha nem tennénk említést térdsérüléseirõl, melyek miatt kénytelen volt abbahagyni a játékot a 2008-as szezonban. A Hálaadás napi találkozó után többé nem is lépett pályára Big Walt. Az azóta eltelt lassan két év során azonban végig olyan hírek érkeztek a játékosról, hogy az éppen esedékes mûtétje és a lábadozás után mindent meg fog tenni, hogy újra csatasorba állhasson a Qwest Fielden. Azonban hiába mûtötték meg többször is a térdét, sosem került vissza régi formájába a nagyhírû LT, és 2010 februárjában a Twitteren már megszellõztette, hogy lehet nem húzza magára majd a kék-fehér mezt.
Sajtótájékoztatóján a következõt nyilatkozta: „Gondolom tudjátok, hogy miért vagyok itt. Milliószor eszembe jutott már ez a nap, de addig nem gondolkozik rajta az ember, amíg ki nem kell mondani, hogy mi a valóság […] A mai napon visszavonulok és erre csak egy jó indokot tudok mondani, mégpedig azt, hogy nem tudok már olyan szintû teljesítményt nyújtani, amit elvárok magamtól. Ez a legfõbb indokom, hiszen szeretem a futballt, a családom is szereti. Azonban õszintének kell lennem magamhoz. Sok sérülésem volt az utóbbi idõkben, nehéz idõszakon vagyok túl, de igyekeztem a legtöbbet kihozni a dologból, de erre az elhatározásra kellett jutnom. Élveztem az itt töltött idõt, számos nagyszerû emlékkel lettem gazdagabb és ezek mind-mind hiányozni fognak. Nagyon sajnálom, hogy többé már nem vagyok képes olyan teljesítményt nyújtani, mint korábban. Mikor bekerültem a profik közé volt egy-két játékost, akit figyelemmel követtem és azt olyanná szerettem volna válni, mint õk. Õket tartották a legjobb tackle-öknek a ligában, én is az szerettem volna lenni. Mindig az motivált, hogy mit tehetnék, hogy még jobb legyek, jobb legyek még akár náluk is. Azonban az elmúlt két év elég kemény volt, és elhatároztam magam. Boldog vagyok, és készen állok, hogy egy új fejezetet nyissak az életemben”.
Köszönetét nyilvánította ki számos embernek, akivel együtt dolgozhatott pályafutása alatt, de külön köszönetet kapott tõle Mike Holmgren, aki korábban a Seahawks vezetõedzõje volt. „Emlékszem, hogy mikor Mike idekerült, megváltozott a dolgok rendje. Azt mondta, hogy ha azt teszitek, amit kell, akkor döntõbe fogtok kerülni” – mondta Big Walt. Mike Holmgren is igen nagyra tartja a játékost, hiszen pár hónapja a legjobb támadónak titulálta, akivel valaha együtt dolgozhatott. Pedig a kezei alatt „nevelkedett” Joe Montana és Brett Favre is. Kiválóan teljesített a pályán, és ha netán véletlenül egy-egy védõnek sikerült kicseleznie érdemes volt odafigyelni a következõ play során, hiszen Jones szabályszerûen megszégyenítette az illetõt. Azt is elmondta, hogy az összes ellenfelét ugyanúgy tisztelt, nem tett különbséget köztük.
A franchise pénteken visszavonultatta Walter Jones 71-es számú mezét, így többé egy Seahawk sem viselheti magán a jövõbeli Hall of Famer számát. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a csapat ilyen gyorsan ezt a döntést hozta meg. Életem végéig büszke leszek erre” – mondta Jones. Elmondása szerint az összes csapattárs, a mosolyok, a felkészülések fognak a legjobban hiányozni neki. Mack Strong, aki 10 évig játszott együtt Big Walttal, elmondta, hogy õ a legjobb falember, akit valaha látott. Robbie Tobeck és Hutchinson, akik a támadófalban vállaltak posztot a LT mellett szintén nagy rajongói és tisztelõi Waltnak. Tisztelték a játékhoz való hozzáállását, hiszen a sajtó sosem visszhangzott tõle. Kedves és megértõ volt mindenkivel, a légynek sem ártott volna, azonban ha pályán felbõszítették, „lehengerlõ” stílusa volt. Mack Strong egyik legkedvesebb emléke az egyik Carolina Panthers elleni meccshez kötõdik, amikor playhívás szerint balra kellett futni Alexandernek, és Jones mindent megtett az ügy érdekében: szabályszerûen a hóna alá fogta a defensive endet és a 20 yardos vonaltól egészen a 3 yardos vonalig cipelte. Ezen kívül még számtalan olyan meccse volt, ahol kimagaslóan a nap legjobb teljesítményt nyújtotta.
Az NFL szabályai szerint öt év múlva lehetõsége lesz majd Jones-nak, hogy bekerüljön a Ohio állambeli Cantonban található Dicsõségek Csarnokába. Pályafutása alatt mutatott elhivatottsága, hozzállása és nem utolsó sorban teljesítménye folytán minden bizonnyal 2015-tõl õ is kap majd egy helyet a legendás játékosok között.
Washington állam kormányzója is tiszteleg a nagy múltú játékos elõtt, hiszen április 30-át „Walter Jones Nap”-nak kiáltotta ki.
Akármilyen szomorú elhatározást hozott Big Walt becsülendõ, hogy a sajtótájékoztatón nem volt letörve, habár néha-néha elcsuklott a hangja. Végig mosolyogva beszélt és válaszolt az újságírói kérdésekre, és néha még egy-egy viccet is elsütött. Az interjú alatt olyannak láthattuk õt, amilyennek az összes csapattársa kivétel nélkül leírta – szerény, nagylelkû, hatalmas szívû óriásnak.