Már a tavalyi szezon végeztével, amikor a Pittsburgh bajnokként nem jutott rájátszásba, kiadta az ukázt Art Rooney II klubelnök Mike Tomlin fõedzõ részére, hogy újra kellene hangolni a gárda játékát. Mintha Rooney a jövõbe látott volna, hiszen Big Ben hiánya újfent ráirányította a figyelmet a változás szükségességére. Chris Kemoeatu, az együttes left guardja ezzel kapcsolatosan mindenkit megnyugtatott: „A Steelers mindig híres volt arról, hogy a frontvonalban erõsek vagyunk, és képesek vagyunk jó futójátékra.”
Azért a csapat passzjátékra épülését jól mutatja, hogy 2009-ben a Pittsburgh csak a liga 19. legjobb futóegységét tudhatta magáénak, meccsenkénti 112,1 yardos teljesítménnyel. Bár ez némi elõrelépést mutatott a 2008-as, egyébként bajnoki címmel záruló idény után, de még mindig kevés volt ahhoz az egyensúlyhoz, amely a védelmeket képes távol tartani a sackre erõsen hajlamos Big Bentõl. Max Starks (LT) ki is emeli ezzel összefüggésben, hogy ugyan Rashard Mendenhall (RB) tavaly 1.108 yardot futott, de ez az önmagában remek teljesítmény is elsikkadt a passzjáték oltárán.
Justin Hartwig center is csak ismételni tudja az elõtte megszólalók véleményét: „Totálisan passzorientált támadóegység voltunk. Amikor futást hívtunk, gyakran azzal szembesülhettünk, hogy a védõk kivettek egy embert a falból, és a helyét egy defensive backkel tömték be. Nem éreztem, hogy a futásokkal is komolyan operálnánk. Holott szerintem a futójátékunk számára a határ a csillagos ég. Minél több lehetõséget kapunk, annál többször választhatunk futójátékokat.”
Az egyoldalú játék természetesen ki is termelt két 1.000 fölötti elkapót, Hines Wardot és az azóta már a Jetshez távozó Santonio Holmes-t. Mendenhall mögött viszont nem volt értékelhetõ csereember, és a Steelers igen gyengén muzsikált a kevés yardos futások alkalmával. Azért minden bizonnyal Pittsburgh-ben is látták a probléma gyökerét, mivel a gyenge right guard és az erõfutó posztra egy elsõ és egy hatodik körös draftjogot költöttek, és immár a keretben tudhatják Maurkice Pouncey-t és Jonathan Dwyert.
Starks bevallotta, a támadófalat sem jogtalanul éri a kritika, mivel a hibás kommunikáció miatt a blitzek gyakran középrõl érték az irányítót. Azonban elmondása szerint a hibákat ki fogják javítani, és ütõképes pass protectionnel érkeznek majd az új szezonba. A Steelers-nél 2009-ben az ún. „négyperces támadások” terén is mutatkoztak hiányosságok, pedig ez a találkozók végén különösen hatékony eszköz volt a támadók egyik legnagyobb fegyvere.
És bár valamennyien követtek el hibákat az elmúlt idényben, a játékosok egyet biztosan leszögeztek, a Steelers törölni fogja a gyenge szezon emlékeit, és nagy elánnal néz szembe az új évad kihívásaival.
Fordította: Kiss Csaba