Pénteken a Draft 2. körében a 2009-es fõiskolás futball címlaposai közül a Notre Dame irányítója, Jimmy Clausen és a Stanford futója, Toby Gerhart is csapatra vártak, elõttük pedig 6 falember (4 védõ és 2 támadó) kelt el. Csütörtökön az elsõ körben a népszerû támadóposztokra összesen 7 játékost választottak ki, ezzel szemben 6 támadó-, 9 védõ falember, és 7 defensive back talált csapatra. Clausen-t 1. körösnek kiáltották ki, ezzel szemben lecsúszott a 2. körre, az elsõ 3 napos Draft 2. napján, a 48. helyen választotta ki a Carolina Panthers. Clausen természetesen ezzel is címlapos lett. „Bukása” azonban jórészt a csapatok draftolási stratégiája miatt következett be, nem kell nagy hibákat belemagyarázni a játékába.
Igazából Clausen, a Notre Dame leünnepeltebb játékosa Charlie Weis óta, jelenleg a legjobb irányító a Panthers rosterén. Az irányító elmondta: „A lehetõ leghamarabb akartam csapatra találni, de ez egy hatalmas lehetõség számomra, már alig várom, hogy Carolinába menjek.”
Tavaly 3 irányító kelt el az 1. körben. Elõtte kettõ. 2007-ben az elõkelõ helyre várt Notre Dame-irányító, Brady Quinn a 22. helyre csúszott le, abban a körben rajta kívül még egy QB-t választottak ki. Vajon miért félnek az irányítóktól?
Nos, elõször is, elég nagy a melléfogás esélye, és ha egy csapat rosszul választ, az lesújtó lehet. Amikor a Raiders-rajongók JaMarcus Russell-t látják játszani, tudják, mire gondolok. 2007-ben az 1. helyen választották ki, két lábon járó bizonyíték. Nem mintha a Browns jobban járt volna azzal, hogy Quinn-t késõbb draftolták. Ráadásul az irányítók sokba is kerülnek. Általában több pénzt kérnek, mint a hasonló helyen elkelt, más poszton játszó játékosok. Fizessenek többet és kapjanak kevesebbet? Köszi, de nem, mondja sok NFL-csapat. Szóval Jimmy, semmi személyes probléma.
Ugyanez a helyzet Colt McCoy-jal a Texas sztárjával, aki – annak ellenére, hogy a Cleveland a 3. körben vitte el – a 4. kiválasztott irányító lett a Drafton. Toby Gerhart, a zúzó futó a Heisman Trophy-szavazáson második lett, és 2009-ben újra felélénkítette a Stanford futballját. Viszont várnia kellett, amíg a Minnesota Vikings az 51. helyen draftolja. Még így is csak 4 futó kelt el elõtte, amelybõl ketten, C.J. Spiller (a 9. helyen választotta a Buffalo), és Dexter McCluster (a 36. pickel került Kansas City-be) többdimenziós játékosok, akiket több módon is használni lehet.
A nagyobb probléma az, hogy manapság a running backekre pótolható alkatrészként tekintenek az NFL-ben. A legtöbb csapat kettõt használ belõlük, megosztják a feladatokat. A sztár-futók szavatossági ideje pedig olyan hamar lejár, mint egy szelet kenyéré. Emlékeztek, amikor LaDainian Tomlinson az NFL legjobb futója volt?
Plusz, az NFL sose volt ennyire passz-orientált, mint most. A tavalyi szezonban rekordot jelentõ 10 irányító jutott 4.000 passzolt yard fölé, persze ez nagyrészt annak is köszönhetõ, hogy olyan új szabályok léptek életbe, amelyek megakadályozzák, hogy a defensive backek lerontsák az elkapók imidzsét. Ez megmagyarázza, hogy a védõ falemberek és defensive backek miért kelnek el olyan gyorsan a játékosbörzén. Hiszen az edzõknek ki kell találniuk valamit, hogy megállítsák a légi ostromot. A támadó falemberek kelendõségére is van magyarázat: meg kell védeni a sok pénzt felemésztõ, 4.000 yardokat passzoló irányítót.
Ahogy a St. Louis Rams és Sam Bradford példája is mutatja, azok a csapatok vállalják be a feltûnõ irányítókat, akik arcot keresnek a franchise számára, olyan játékosra van szükségük, aki meg tudja változtatni a csapat történelmét. Ez a Draft azt is megmutatta, hogy a piac mélyponton van a TD-szerzõk számára, és most nagyon megéri annak lenni, aki a piszkos munkát végzi.