„Szerintünk Matt teljesen egészséges lesz március 22-én, amikor elkezdjük a holtszezoni kondicionáló programunkat,” mondta Smith. „Matt komoly lábujjsérülésére elõször azt mondták az orvosok, hogy várhatóan 6 hét kihagyás vár rá, de õ két hét múlva visszatért. Azt hiszem, ez sokat elmond arról, milyen ember is Matt. Kemény srác.
„Irányítót játszani az NFL-ben az egyik legnehezebb pozíció, de ennek ellenére Mattnek nagyon jó második szezonja volt. Valójában azért vagyok ennyire biztos, hogy a visszatérése március 22-én rendben lesz, mert tudtommal már elkezdett futni.”
Ryan két teljes meccset kihagyott második szezonjában azután, hogy a 12. játékheti, Buccaneers elleni meccs elején lábujjsérülést szenvedett. Néhányan úgy vélik, hogy meggyõzõ újonc éve után 2009-ben visszacsúszott, de Smith szerint Ryan sokat fejlõdött tavaly, amikor 22 touchdownt és 14 interceptiont dobott.
„Én az elõrelépést láttam mindenben, amit Matt csinált,” mondta Smith. „Statisztikailag több passzkísérlete volt a második évben… Szerintem egy irányítónak ebben a ligában két dolgot kell nagyon jól csinálnia. Elõször is pontosnak kell lennie. Szerintem Matt ezt jól csinálta, és javított a pontosságán. Másodszor pedig kiváló döntéshozónak kell lennie, és szerintem ez is rendben volt nála. A döntéshozatali folyamat egy irányító esetében, a play elsõ két másodpercében kell lezajlania, tehát piszok gyorsan kell gondolkodniuk.”
„Sokszor mondtam már: irányítót játszani a Nemzeti Futball Ligában, az összes sportágat tekintve is a legnehezebb feladat.”
Chris Redman váltotta Ryant a sérülése után, és vezetésével a Falcon meglepetésre majdnem legyõzte a Saints-t a 14. játékhéten. Redman korlátlan szabadügynök lesz március ötödikén, de azt hallottuk, hogy az Atlanta megpróbálja újraigazolni. Ryan sérülése tavaly rávilágított, hogy mennyit ér Redman a csapatnak – a Falcons keretében rajta kívül irányító poszton csak a tapasztalatlan John Parker Wilson és D.J. Shockley található.