A 2010-es, indianapolis-i NFL Combine-ról érkezõ hírek közül, én egy olyanra kaptam fel a fejem leginkább, amelynek semmi köze sincs a több száz egyetemi játékosnak, akik próbálják bizonyítani az NFL 32 csapatának, hogy helyük van a ligában. Greg Aiello, az NFL közkapcsolatokért felelõs alelnöke szerint a liga megfontolja a rájátszás meccsek hosszabbításának forgatókönyvének megváltoztatását a liga március végi, Orlandóban rendezett találkozóján.
Amint azt néhányan tudják, korábban már írtam e hasábokon azon meggyõzõdésemrõl, hogy az NFL jelenlegi hosszabbításának szabályai nem fairek és túl gyakran a pénzfeldobás dönti el egy-egy mérkõzés sorsát. Bizonyítékként nézzék meg az NFC döntõt a Saints és a Vikings között. Abszurd lenne azzal vitatkozni, hogy a Vikings jelentõsen jobban játszott 60 percig a Saints-nél. A Minnesota 475 yardot szerzett a New Orleans 235-éhez képest és a labdabirtoklás tekintetében 36:49 – 23:11-es fölényben volt, miközben 31 first downt szereztek a Saints 12-éhez képest. Igen, a Vikings ötször adta el a labdát, míg a Saints csak egyszer, de a Saints-nek kilenc büntetése volt 88 yardért, a Vikings-nek pedig csak három, 15 yardért. Egy józanul gondolkodó embernél az a minimum, hogy elismeri, a Vikings is megérdemelt volna egy esélyt a gyõzelemre a hosszabbításban. Pechjükre sohasem kapták meg.
A pénzfeldobás alapján csak a New Orleans kapott esélyt a meccs megnyerésére. Felejtsük el, hogy a Saints-nek egy nagyon vitatott védõ holding büntetésre volt szüksége a vikings-es Asher Allen ellen 3. és 6-nál a saját 43-asukon, hogy életben tartsák a hosszabbítás egyetlen támadását. Ne ragadjunk le annál – és ez tény, mert én néhány méterre álltam David Thomas-tól és Ben Lebertõl a Vikings oldalvonalánál, amikor bedobták a zászlót – hogy a Saints egy fantom pass interference büntetést kapott Lebernél 1. és 10-nél a Vikings 41-esérõl, ami mezõnygól távolságba, a Vikings 29-esére juttatta a labdát. Ami számít, hogy a 2009-es NFL szezon három legfontosabb meccsének egyikén egy rossz szabály kiszúrt a Vikings-el és szurkolóival.
A ligában páran egyetértettek, és nagyon izgatott lettem – egészen addig, amíg meg nem hallottam a javasolt változtatást, ami legalább olyan rossz, mint a mostani szabály, bizonyos tekintetben pedig rosszabb is. A javasolt formula alapján mindkét csapat legalább egyszer megkapja a labdát – kivéve, ha a labdát elõször megkapó csapat TD-t szerez, mert ebben az esetben õk nyernek. Ha egyik csapat sem szerez pontot, vagy ha mindkét csapat mezõnygólt rúg, akkor a mérkõzés hirtelen halállá alakul.
Két nagyon súlyos problémám van ezzel a koncepcióval. Az elsõ az, hogy a szabály bármilyen megváltoztatása beismerése annak, hogy a jelenlegi szabály hibás és nem fair. Akkor meg miért csak a rájátszás meccseknél akarnak változtatni? Nem kellene az alapszakaszbeli hosszabbításokat is fairül játszani, mivel egy vereség egy hosszabbításos meccsen az alapszakaszban, amelyen a klubnak nincs fair esélye a gyõzelemre, a csapat playoff helyébe kerülhet?
Másrészt miért kell a pénzfeldobást elvesztõ csapatnak egyenlõ esélyt adni a mérkõzés megnyerésére, ha az elsõ labdabirtoklásból egy mezõnygólt kap, miközben megfosztják ugyanettõl a fair lehetõségtõl, ha touchdownt kapnak? Ennek abszolút semmi értelme.
Minden csapatnak legalább egy labdabirtoklást garantálni kell minden hosszabbításos meccsen, alapszakaszban és playoffban, és ha a mérkõzés még ezután is döntetlen, akkor jöhet a hirtelen halál és nincs több tét. Mi van, ha mindkét csapat TD-t szerez elsõ labdabirtoklásából? Legalább mindkettejüknek megvan a lehetõsége, hogy egy kétpontos variációval megnyerje a meccset. Mi van ha a pénzfeldobást megnyerõ csapat TD-t szerez és sikeres kétpontost hajt végre? Ez a nagy kockázat nagy elõnyt biztosít, még ha a másik csapat ki is egyenlít. Annak tudata, hogy nem kapja vissza a labdát, ha a másik csapat TD-t szerez és sikeres kétpontost hajt végre elég motiváló erõ ahhoz, hogy megpróbálják, és legalább esélyt kapnak. Nem a „tökéletesség” a célom, csak a „fair-play” kialakítására törekszem ebben a sarkalatos kérdésben, és szerintem a javaslatom megállná a helyét, míg a jelenlegi szabály és a felvázolt változtatás nem.