A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
stihl 970×550
Stihl 970*250
Lufi 300*300

DRAFT 2011 – Belsõ linebackerek

finn wellness 640*360

Fotón: Greg Jones ILB, Michigan State

Na nem kell annyira elszomorodni a Super Bowl végeztével, mert habár nem lesznek egy ideig mérkõzések, attól még nem kevés dolog fog történni az NFL körül. Kinek-kinek, lassan elcsitul az ünneplés, elszáll a bánat, majd körülbelül egy hónap múlva kiderül, hogy mi lesz az új idénnyel (reméljük gond nélkül megegyezés születik, mert nehéz elhinni, hogy ilyen temérdek pénztõl megfosszák egymást a tulajdonosok és játékosok). Aztán rögtön nyakunkon a szabad ügynök vadászat (ahol nem kis nevek szállingóznak) és persze a tavasz fõ eseménye, amire próbáltam az olvasókat felkészíteni, a draft (ami biztosan meg lesz tartva, még ha nem is lesz új egyezmény, akkor is). Nyilván még sokat fogunk foglalkozni a drafttal, aminek idejére minden olvasónk tudni fogja a kedvenc csapata által kívánt és elérhetõ játékosok sorát.

Magas ívû gondolataim megosztása után nézzük, hogy miért is kedvelik olyan sokan (köztük én is) a belsõ vagy középsõ linebackereket. Lehet azért, mert sokat vannak a képernyõn: általában vezetik a csapatukat szerelések tekintetében, mindig az akció közelében vannak. Vagy azért, mert õk olyanok a védelemnek, mint az irányító a támadó egységnek; általában õk a védelem vezérei, õk hívják a playeket, és rádiós kapcsolatban vannak az edzõkkel. De szerintem a válasz az elõbb felsoroltak együttesébõl adódik. Ezért szeretjük a liga Ray Lewisait, Brian Urlachereit vagy Patrick Williseit. Sajnos ezen évben nincsenek top 10-es jelöltek a reménységek közt, ezért nem biztos, hogy azonnal kezdõk lesznek, hacsak egy csapat nem marad semmilyen elfogadható kvalitású középsõ linebacker nélkül. Aztán ki tudja, mibõl lesz a cserebogár? És ez még igazabb a védelem játékosaira. Ha valaki megnézi ezeket a játékosokat, akkor nem mondhatni, hogy gyengébbek a tavalyiaknál, de most valahogy, mintha nem kapnának elég tiszteletet, elismerést. Ha az idei Combine eseményeit is követjük, akkor érdemes lesz figyelni a középsõ linebackerekre, mert biztosan nagyot durrantanak. Könnyen megtörténhet, hogy valaki közelebb fog kerülni a top 10-hez, mint most bárki is várná. A most bemutatott játékosoknak, ha a késõbbiekben megadják a lehetõséget, akkor emlékezeteset tudnak majd alkotni.

Greg Jones – Michigan State (ILB)

A mostani draftra jelentkezõ belsõ linebackerek között nagyon nehezemre esett egy sorrendet felállítanom, mert az elsõ három szerintem ugyanolyan szinten van jelenleg, és nem tudnám most elképzelni sem, hogy melyikükre vár szebb jövõ a színpadon. Greg stabil kezdõ volt a Michigan State-ben, ahol nem csak belül, hanem kívül is játszott a védelem második vonalában. Sokkal jobban játszott juniorként, mint az idén seniorként. Ez azzal magyarázható, hogy idénre megerõsödött és vesztett a sebességébõl. Úgy látszik, hogy ez a megerõsödés nem sült el jól, mert nem lett annyival jobb a blokkolókról való leválásról, mint amennyit veszített sebességébõl. Ami sokat dob a stockján, hogy nagyon biztos szerelõnek számit úgy nagy tömegben, mint szabad területen. Furcsa, hogy a játéka semmilyen területen sem mondható kiemelkedõnek és mégis nagyszerû statisztikákkal rendelkezik, ami ismervén a tengerentúliakat, sokat fog dobni a draft pozicíoján. A legjobban 4-3-as taktikában fog tudni érvényesülni, de lehet hogy nem épp belsõként, hanem mondjuk a gyenge oldalon egy jó belsõ linebacker mellett jól szerepelhet majd. A játéka lehet hogy nem kiemelkedõ, azonban a csapatban és öltözõben betöltött szerepe nagyon fontos. Igazi vezérnek számít, a csapatot maga köré tudja terelni és tudja õket motiválni. Ezenkívül fontos lehet, hogy munkamániásnak mondják, sokat edz, példát mutatva csapattársainak. Ezek  azok a dolgok, amiket nem lehet tanítani. Ezért is mondom azt, hogy be kell férnie az elsõ körbe a drafton.

Statisztikák: Amint említettem, nagyszerû statisztikái vannak. 105 szerelésben vett részt, 49-et egyedül vitt véghez. 1 zsákot és 2 interceptiont mutatott be és 3-szor erõszakolta ki a labdát az ellenfelek kezei közül.

Lehetséges otthonok: Az elsõ kör vége fele fog elkelni, hacsak valamely korábban draftoló csapat nem „szeret” bele. Elsõre a Colts vagy a Saints tûnik befutónak, vagy mondjuk a második körben a Lions.

Quan Sturdivant – North Carolina (ILB)

Quan nem a leggyorsabb és nem a legerõsebb linebacker. Talán ebbõl az látszik, hogy semmi esélye a következõ szinten, de remek megérzései vannak, kitûnõen lát a pályán, ami kompenzálja a fizikai „lemaradását”. Az egész North Carolina védelem tempóját õ határozta meg. Annak ellenére, hogy nem a legjobb felépítésû linebacker, a profik közt is belsõ linebackerként fog játszani, mert elképesztõ gyorsasággal dolgozza fel, hogy mi történik elõtte. A futball „intelligencája” a legjobbak közé sorolható, és ebbõl kifolyólag azonnal felméri a helyzetet és már megy is megállítani az ellenfelet. Quan az egyik legjobb szerelõ a fiatalok között, nem kell attól tartani, hogy a futó ki fog szabadulni a kezei közül. A legfõbb erényének a megbízhatóságot mondanám. Sohasem voltak sérülés problémái, ami nagyon fontos, és hát a pályán is biztosan tudjuk, hogy a legjobbját fogja nyújtani. A statisztikái nem a legjobbak, de minden megfigyelõ látja, hogy nem mindennapi játékossal állnak szemben. A problémája ott rejlik, hogy bekasztlizták marijuana birtoklásáért. Na ez az, amire egyáltalán nem volt szüksége. Az NFL-ben nagy hangsúlyt fektetnek a játékosok karakterének megismerésére. Ezt tudván, biztosan nem lesz elsõ körös.

Statisztikák: Pár meccset kihagyott idén, ezért gyengécskék a statisztikái. 61 szerelés, 31 szóló ezekbõl. 3 sack és 1 INT fûzhetõ nevéhez.

Lehetséges otthonok: Nehéz megmondani, hogy ki fogja neki elnézni a füves-ügyet, de mivel a legjobb linebackerek közé tartozik a második körben fog elkelni. Nehéz lenne megmondani, hogy kihez kerül, de el tudom képzelni, hogy a Chargers elviszi.

Martez Wilson – Illinois (ILB)

Martezt az elemzõk az elsõ kör végére, illetve a második kör elejére várják. Ez teljesen jó megítélés lenne, de ahogy most állnak a dolgok ez nem így fog történni. Csak abban az esetben viszik el hamar, ha az elõbb említett két játékos közül valakit a 10. és 20. draftpick közt elviszik. Ekkor nagyobb kereslet indulhat meg a belsõ linebackerek iránt és akkor van esélye becsúszni a playoffos csapatok egyikéhez, vagy a második körben legrosszabb csapatok egyikéhez. Martezrõl tudni kell, hogy a linebacker sor bármely posztján tudna játszani, legyen az 3-4-es vagy 4-3-as felállás. Az Illinoisban is sokat játszott külsõként, mint belsõként. A felépítése nagyszerû, nagyon erõs fizikumú játékos. A szerelései gyönyörûek, ha valaki felé közelít az biztosra nem fog tovább menni. A játék olvasása tekintetében van még mit tanulni, és az sem lenne baj, ha minden játék alkalmával a maximumot nyújtaná. Néha olyan, mintha úgy érezné, hogy nem kell mindent beleadni, mert félgõzzel is képes elintézni feladatát. Ezen a hozzáálláson mihamarább kell javítson, ha valamit is el akar érni az NFL-ben. A másik probléma, hogy sokszor túlszalad a játékon, így adva lehetõséget a futónak, hogy egy visszavágással sok yardot szaladjon. Azonban ha ezt kijavítja, akkor egy nagyon jó 3-4-es belsõ linebacker lehet a következõ szinten, mert a blokkokról rendkívül jól tud leválni.

Statisztikák: Statisztikailag nagyszerû évet zárt. 111 szerelés, amelybõl 46 volt egyéni. 4 zsák, 1 interception és 2 forced fumble.

Lehetséges otthonok: Amint mondtam, szerintem második körös lesz. Lions, Cardinals vagy Giants lehet az új csapata.

Casey Matthews – Oregon (ILB)

Talán nem Casey-nek kellene ide kerülnie, hanem egy másik játékosnak, de egyszerûen muszáj hogy egy kicsit „hazabeszéljek”, mert személy szerint alig várom, hogy Casey az NFL-ben játszon. Az egyik okom, hogy imádom bátyja, Clay Matthews (Green Bay Packers – OLB) játékát, gondolom õt senkinek sem kell bemutatni. A másik, hogy a kedvenc college csapatomban játszott, az oregoni kacsáknál. Ezért engedtessék meg nekem, hogy õt taglaljam egy picit. Casey csak az utolsó évére lett olyan, mint amit elvártak tõle. A játéka nem a legjobb, sok gond van, amit az árgus szemek meglátnak. Késõn veszi észre, hogy mi történik a pályán, nem ismeri fel egybõl, hogy mit kellene tennie. A blokkok ellen sem a legjobb, ezért az NFL-ben nem hiszem, hogy 3-4-ben, mint belsõ linebacker megállja majd a helyét. A passz ellen viszont rendkívül jól teljesít, zónázásban és emberfogásban egyaránt, a legjobbakkal is felveszi a versenyt. A fizikai adottságai nagyon jók, bár nem biztos, hogy épp belsõ linebacker kellene legyen. Inkább tudnám elképzelni, mint külsõ linebackert, siettetésben nagyszerûen megállná a helyét. Ha meghallja valaki a Matthews nevet, már biztosan arra áhítozik, hogy a pályán láthassa õt, bár nincs még ott ahol tesója, de minden csapat imádni fogja a hozzáállását. Mindig mindent belead, a végsõkig harcol, a vérében van a küzdelem. Személyes véleményem, hogy elsõ két évében nem lesz még meghatározó játékos, de utána kezdõ lesz a profik közt. A testvérével is ugyanaz volt a gond a draft elõtt, mint vele. Nem rendelkezik a megfelelõ fizikai adottságokkal, de Clay sokkal jobban tudott csillogni külsõ linebackerként, a USC híres linebacker sorában, mint Casey középen. Amúgy is a Kacsák védelme inkább a zónázásra alapozott, mint a blitzelésre. A Combine-on és a személyes interjúk során nagyon sok csapat bele fog szeretni, mert ilyen fegyelmet és gyõzni akarást kívánnak meg egy játékostól, és habár vannak gyengeségei mindig jól tudott teljesíteni, a mérkõzéseken mindig dominált. Alig várom, hogy a nagyok között láthassam.

Statisztikák: 73 tackle, 34 szólóban. 3 sack, 1 kierõszakolt labdavesztés és 3 interception.

Lehetséges otthonok: Véleményem szerint, legkésõbb a második körben kiválasztják. Buffalo vagy Arizona lehetnek a befutók. De mit szólnának a sajtfejûek egy Casey Matthews, A.J. Hawk, Nick Barnett, Clay Matthews jr. linebacker sorhoz? Az nem lenne semmi. Én azt szeretném, ha a kedvenceimhez a Seahawkshoz jönne, bár van elég linebackerünk.

És a többiek…

A „többiek” közül érdemes megemlíteni Mario Harvey-t (Marshall, ILB), akit sleeperként jegyzenek a scoutok. Az utolsó évében kiválóan teljesített, amikor 8 meccsen is elért 10 vagy több szerelésig. A gyengesége a passzvédekezés, de a futás ellen kitûnõen teljesített. A másik jól teljesítõ belsõ linebacker, a Marylandben játszó, furcsa nevû, Alex Wujciak. Nagyon jó szereléseirõl ismert, aki a futás ellen nagyon jó, sok tacklet csinált meg a backfieldben is. Alex egy picit lassú, de okos játékosnak számít. Az LSU egyetemrõl Kelvin Sheppard is a jobb szerelõk közé tartozik. Gyengeségei közé a zónavédekezést lehet bestrigulázni, illetve ráférne egy kis tömeg-/izomnövelés is. A blokkokról való leválást is jobban meg kell tanulnia, mert a mostani tudásával az NFL falemberei élve falják fel. Az Auburnnel BCS bajnokságot nyerõ Josh Bynesról (épp Casey Matthewsék ellen vívták ki egy nagyon izgalmas mérkõzésen az elsõséget) azt mondják, hogy egy atletikus szerelõgépezet. A passz ellen nagyon jól védekezik, a szerelései nagyon jók. Egy picivel fizikálisabban kell majd játsszon a nagyok közt és akkor nem lesz semmi problémája.

Remélem mindenki élvezte a bevezetõket a draftba. Áprilisban kiderül, hogy ezek a tehetségek hol fognak tovább zúzni…

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások