• Vajdapapír 970*250
  • Vajdapapír 300*300
  • DÉLI AKTIVITÁS

    acapella 640×480

    A vezetõ kijelentése szerint a Bucs a március 13-án nyitó szabadvásáron az egyik legfontosabb piaci résztvevõvé szeretne elõlépni. A gárda egészen jól áll a fizetési sapka korlátozásait figyelembe véve, amely viszonylag komoly mozgási lehetõséget biztosít számukra a szabadügynökségben. „Sokkal aktívabbak leszünk, mint voltunk tavaly. Már minden helyet felszabadítottunk az idei fizetési sapka alól. Vannak klubok, amelyeknek erre nincs szükségük, de mi így akartuk. Vannak terveink” – nyilatkozta Dominik.

    A Bucs jelenleg 60,5 millió dollárral helyezkedik el a fizetési küszöb alatt, és ennél több helye csak a Cheifsnek van (63 millió dollár). „Benne leszünk a szabadügynökségben. Hogy milyen mértékben, az majd a listák függvénye, de készen állunk, és most ez a legfontosabb dolog” – tette hozzá.

    Dominik beszélt arról is, hogy Butch Davist speciális asszinsztenssé nevezték ki Greg Schiano vezetõ edzõ mellett. A University of North Carolina korábbi trénere 2,7 millió dollárt kereshet Tampában ebben a pozícióban, feltéve, hogy közben nem fogad el másik edzõi állást. Davist azért vitték Tampába, hogy segítse Schiano számára az átmenetet az egyetemi fociból az NFL-be.

    Forrás: nfl.com

    %d blogger ezt szereti: