A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
tesa 970×550
Stihl 970*250
Lake11-hja-300×300

MARAD A KARMESTER

Acapella 640×480

Ugyanakkor Phoenixben úgy vannak vele, hogy nem szeretnének gyorsan túladni a játékoson, még kívánnak számára lehetõséget biztosítani. Pedig éppenséggel anyagi megfontolásból is elgondolkodtató volna Kolb elküldése, hiszen ha márciusban is a sivatagi gárda rosterén lesz a Philly egykori irányítója, úgy 7 millió zöldhasú üti a markát.

Kolb jövõjével kapcsolatosan akkor merültek fel az elsõ kételyek, amikor az Arizona 1-6-os mérleggel nyitotta az idei szezont, ráadásul ezt követõen az irányítót egy lábsérülés, majd egy agyrázkódás hat találkozó erejéig az oldalvonal mellett tartott. Ugyancsak nem kedvezett Kolbnak, hogy a helyettese, John Skelton irányításával a csapat magához tért, és a fiatal játékos vezérletével 5-2-es mutatót épített az alakulat.

Ugyanakkor az NFL Network információ arról szólnak, hogy a Cards keresi annak a lehetõségét, miként tudna megfelelõ módon megválni a következõ idény végén Kolbtól. 2013-ban ugyanis a 2012-es 1 millió helyett 9 millió volna a játékos fizetése, amely összeget jelenleg nehéz elképzelni, hogy képes volna megszolgálni a félig máris kegyvesztetté vált karmester. 2013-ra ráadásul 2 milliós roster bónusz is növelné a Cards kiadásait, amely szintén az elbocsátás irányába mutat.

Forrás: nfl.com

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások