A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
újház 970×550
  • Tesa 970*250
  • Roche 300*300
  • AZ IGÁSLÓ

    Vajdapapír 640*480

    Ezek közé tartozik a Packers defensive endje, Jarius Wynn. Tavaly a védõfal jobb oldali szélsõ posztját a holtszezonban az Eagleshöz igazoló Cullen Jenkins töltötte be, és a várakozások szerint most Mike Nealnek kellene ott játszania. A 2010-es draft második körös pickje azonban egy térdsérülés miatt idén még egyetlen snapnél sem léphetet pályára, viszont Wynn a pozícióból már három sacket ért el 2011-ben.

    „Azt gondolom, eddig jól mennek a dolgok, de mindig van hova fejlõdni. A double-teamet még jobban kell elõadnom, de tulajdonképpen mindenben elõre kell lépnem” – mondta a védõ. Megkérdezték tõle, hogyan csinálják azt Green Bayben, hogy a kezdõ emberek kiesését követõen mindig van olyan, aki képes ugyanolyan színvonalon megfelelni az elvárásoknak. „Itt felkészítenek bennünket az ilyen helyzetekre. Minden alkalommal elmondják, készen kell állnunk, hiszen sosem tudhatjuk, mikor lesz ránk szükség” – tette hozzá.

    Bár a Packers várakozásai szerint Mike Neal még idén visszatér a kezdõ szerepkörbe, de Wynnre csereként mindenképpen számítanak. A fiatal játékos úgy véli, ebben nagy szerepe van a poszt trénerének, Mike Trgovacnak. „Egy tízes skálán tízest adnék neki. Tud nagyon kemény lenni, és mindig van nála talonban valaki, aki be tud ugrani csereként. Nagyon remek fickó. Mindenki tudja, hogy korábban Carolinában már volt védelmi koordinátor is” – dicsérte edzõjét Wynn.

    forrás: profootballweekly.com

    Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
    Cookie beállítások