• Újház 970*250
  • acapella 300×300
  • A COLTS JÖVÕJE

    Vajdapapír 640*480

    Mint ismeretes, a tréner annak idején Pittsburghben volt a defensive backek edzõje, ahol közelrõl láthatta a franchise-t kitartani az akkoriban már egyre idõsebb, és távolról sem a régi formájában játszó Terry Bradshaw mellett. Ennek megfelelõen az 1983-as drafton a gárda nem választotta ki Dan Marinót, aki végül a Dolphinsnál futott be fantasztikus karriert, és az Indianapolisnak következõ 20 évben nem is volt igazi franchise irányítója.

    Dungy jelenleg úgy vélekedik, a Coltsnál egyértelmûen a jövõvel kell foglalkozniuk, és amennyiben lehetõség lesz rá, úgy meg kell szerezniük Andrew Luckot, a 2012-es játékosbörze legnagyobb ígéretét. Szerinte ezt a lépést még maga Peyton Manning is elfogadná, hiszen ha a klasszis reálisan nézi a dolgokat, õ is tisztában van azzal, néhány éven belül befejezi profi pályafutását. „Szeretném õt (Manninget) látni versengeni és játszani, ameddig azt csak szeretné. De ha eljutunk arra a pontra, hogy visszatér, és mondjuk még játszik három-négy évet, ráadásul ott lesz Luck is, akkor akár el is cserélhetik Manninget” – vélekedett Dungy.

    Valószínûleg ez az a pont, ameddig korábban még senki nem ment el, hiszen aki ismeri Manning pályafutását, az nem nagyon gondolt bele abba, hogy egyszer elválhatnak a Colts és az irányító útjai. Azonban ne feledjük, az Indy eddig 0-6-on áll 2011-ben, ami 1997 óta nem fordult elõ a csapattal. Akkor a katasztrofális idény után a gárda az 1998-as drafton megszerezte Peyton Manninget, és megalapozta a 2000-es évek egyik sikertörténetét. Márpedig ha ez a múltban egyszer már sikerült, miért ne sikerülhetne újra jövõ áprilisban?

    Forrás: nfl.com

    %d blogger ezt szereti: