• Vajdapapír 970*250
  • acapella 300×300
  • ARÉNA 2011

    Vajdapapír 640*480

    Wolves-Wolverines 34-0

     A kora reggeli kezdés nem okozott nehézséget a Budapest Wolvesnak, fõleg, hogy a Jászberény Wolverines ellen kezdtek. Csizmazia László és Cseperkáló futópárosának vezetésével 34:0-ra verték a jászberényi csapatot. 

    “Nem vesszük túl komolyan az arénát, ez számunkra inkább örömfoci, jó buli. Már a felkészülés alatt is rengeteget ökörködtünk, a pályán azért komolyan vesszük a játékot. A Wolverines nem volt túl nehéz ellenfél, talán a Zala ellen nehezebb dolgunk lesz. Egyébként 4-5 edzésünk volt az aréna jegyében, és trükkös játékokkal is készültünk. Egyébként nagyon erõs a defense és Récsey Dávid(QB) is jól passzol, a magas elkapóinkkal különösen könnyû a kispályán”- mondta Oláh Zoltán (Wolves OL #77) a mérkõzés után.

     

    Sharks-Wildfires 6-12

    A Sharks-Wildfires meccs nem sok jót ígért utóbbi csapatnak, fõleg falak (mind támadó mind védekezõ oldalon) különbsége miatt, ami Sharks gyõzelmet ígért. Ahogy számíthattunk rá beindult a kidolgozott gyõri “gyömösz” és szorgalmasan megkezdték a yardok gyûjtögetését. Azonban Sharks vezetés után az akarat és a Wildfires irányítója meghozta az egyenlítést csapatának, több lerázott védõ után õ ünnepelhetett.


    Lassan megváltozott a játék képe a veszprémi védelem felvette az iramot, passzra kényszerítve az ellenfelet. Ami már nem sikerült olyan precízre, mint a kemény “taposós” futójáték. Majd egy újabb törött play és ismét a futótüzek örülhettek a pontoknak, amit irányítójuk helyzetfelismerése hozott, újabb QB futás, újabb pontok. 

    A helyzet adott volt meg kell õrizni a Sharks ellen a vezetést, ami vért verejtékezve de sikerült. A végére már csak egy dramaturgiai fogás maradt a “vörösek” részérõl: fumble futójátékból, amit a Wildfires védelem javított egy INT-tel.

     

    Predators- Mustans 14-6

    A Tata Mustang ötletes passzjátékkal eleinte fejtörést okozott a Predators védelmének, a nagyobb rutinnal rendelkezõ csapat nem tudta megfogni a Nagy Tamás, Zahovay Ádám párost, akik WR-QB pozícióban cserélgették egymást, és a sok motionnel is megdolgoztatták a védelmérõl híres Zalát. A Mustang védelme azonban nem tudta megállítani az erõs Zalai futásokat, sok volt részükrõl a missed tackle. A második félidõ végén a Tata majdnem beérte a zalaiakat, de a bírók offensive pass interference miatt visszafújták a passz TD-t.

     

    Golden Fox-Wolves II. 20-21

    Ironikusan azt is állíthatnám, hogy a Golden Fox mérkõzött meg a Wolves 2 irányítójával, Deák Balázzsal. De ilyet nem írok meg sok csapattársát bántanám meg. 

    Az egész mérkõzés alatt jól felépített játékokkal és változatos felállásokkal haladtak elõre a Nemesfém Rókák, annak ellenére, hogy a másik oldalon képzett LB-sor várta õket. Mentek a futások, némi reverse-szel megfûzerezve és néhány alkalommal elkapót talált meg a egy-egy játék. 

    Ennek ellenére a W2 alakulata is jól halad és nem engedte elhúzni az ellenfelet, fõként Deák Balázs irányító futásainak, amelyeket nagyszerûen hajtott végre a számos törött play után. A Róka-secondary nagyszerûen vette le a pályáról az elkapókat, akik kevés lehetõségüket is eltapsolták, ugyanakkor a kaposvári védelem a futások, irányító meg-meglódulások alkalmával sok elrontott tackle-t mutatott be. 

    A fenti tendenciát láthattuk 14-21-ig, amikor egy RB-passzal újra utolérték a aranysárgák a kettesfarkasokat de 20-21-nél, az extránál villant a Farkas-védelem és ezzel megtartották egypontos elõnyüket.


    Sharks-Raptors 32-0

    A Sharks nem hagyott kétséget a nézõkben az elsõ meccs hibáit javítani mentek a pályára a Raptors ellen. Schwarz Ferenc futásai ellen nem volt ellenszer a békéscsabai védelemben, a kimunkált söprések hatékonyan vezették a futót az endzone-ba az egész mérkõzés alatt. A Raptors erõtlen blitzeit jól vették fel a passzjátékok alkalmával, a Becs László õrizetére kirendeltek. A mérkõzés végére a Gyõr már a közönséget szórakoztató playekkel is elõállhatott, passzokkal, tight endek elõtti söprésekkel falták a yardokat.

    A Raptors erõtlen passzjátékát meg-meg zavarta egy-egy siettetõ, amit nem tudtak hasonlóan hatástalanítani, mint a másik oldalon. A futójátéknál középen nem volt út (errõl a két tagbaszakadt gyõri falember gondoskodott), míg a szélsõ futásoknál hiányoztak a hook-blokkok, melyek biztosítékai lettek volna a továbbhaladásnak. 

     

    Bats- Wolverines 14-0

    A szegedi és a jászberényi alakulat elég lassan kezdett, amikor is a Bats egy interception TD-vel elkezdte a pontgyártást. A két csapat támadójátéka nem volt elég határozott, de õk is azzal a problémával küzdenek, mint sok Arénán induló csapat: nincs egy igazi passzjátékra alkalmas irányítójuk, ami a kis pályán sok mindent eldönthet. A két védelemrõl szólt a meccs és végül a Batsnek jött ki jobban a lépés.

     

    Wolves- Predators 19-20

    Az alapszakasz legérdekesebb mérkõzését határozottan a Wolves játszotta a Predatorsszal. A Farkasok kevésbé lendületesen indultak neki a mérkõzésnek, mint a Wolverines ellen, és a Predators védelme is megállította a Cseperkáló-futásokat. Emellett a Wolves védelem is gyengébben muzsikált, és nem sikerült a Cseperkáló és Csizmazia által kiharcolt elõnyt megtartania. A második félidõben már a játékosok is türelmetlenebbül léptek a pályára, és a Predators 58-as játékosának sikerült is átcsúsznia a keménység sportszerûtlen változatába: snap elõtt ugrott Récsey Dávid nyakába a fal felett. Az õ jutalma kiállítás volt, Récsey pedig egy QB sneakkel ért el pontokat. A Zala támadói ismét meglepetést okoztak: a mérkõzés utolsó percében elõször kiegyenlítettek, majd az extraponttal megnyerték a mérkõzést, így csoportelsõként végeztek.

    Ebédidõ felé közeledve a csarnokban egyre jobb a hangulat, és a mérkõzések is egyre izgalmasabbak. A lelátón folyamatos téma az esti Super Bowl, így minden adott egy igazi családi focidélutánhoz. Még nem késõ elindulni a SportMaxba a vasárnapi húsleves után!

     

    Wildfires-Wolves II 6-0

    A meglepetés csapat Veszprém Wildfires egyértelmû esélyesként indult a Wolves második csapata ellen, miután megverték a náluk sokkal erõsebbnek ítélt Sharks-ot. A backfieldjük teljes egészében falemberekbõl állt, még az irányító poszton is egy tight end, Szél Márton dolgozott. Ennek ellenére az erõ futások nem mentek annyira nekik , pedig a Wolves II-nek nem erõssége a kemény szerelés. A Wolves oldalán Deák Balázs vállalta magára a csapat összes feladatát. Mivel sem a futás, sem a passz nem mûködött náluk, így Deák csak a saját lábaiban bízhatott. Gyakorlatilag az összes yardot õ szedte össze, de ez kevés volt a pontszerzéshez. Szél passzai sem ültek a másik oldalon, azonban a második félidõben egyszer legalább megtalálta az egyik elkapóját amivel jócskán haladhattak elõre, egy perccel késõbb pedig õ maga gyûrte be a meccs egyetlen touchdownját.

    Az utolsó Wolves drive Takács Balázs LB kezében ért véget, akinek a nevéhez köthetõ a Sharks elleni INT is. Ezzel a gyõzelemmel a Wildfires megszerezte a csoportgyõzelmet, amire nem sokan számítottak még a nap elején.

     

    Mustangs-Bats 0-8

    A nap eddigi legbátrabb passz-orientált összecsapása bontakozott ki a parkettán. A Mustangs folytatta ötletes támadójátékát, amit azonban a Bats védelem jól reagált le és agresszívan támadták a backfieldet, sõt az offense hat pontját megtoldották egy safetyvel, 8-0-ra alakítva az eredményt. A Bõregér secondary – akárcsak a Wolverines ellen – jól zárta ki a hosszúpasszok lehetõségét, míg a fal és linebackerek jól kapcsolták le a reverseket, trükkös játékokat. 

    A Bats hasonlóan sok passzjátékkal rukkolt elõ, akárcsak ellenfele, a kellõ idõt tudta biztosítani a fal irányítója számára. A fal és a LB-sor mögé bemozgó elkapók sebezték meg a Vadlovak védelmét (akárcsak a másik oldalon is, ez komoly fegyver lett az összecsapáson). Ám a 8-0-ás állás nem akart változni a kijelzõn a két csapat erõfeszítései ellenére. 

    A második játékrész változást hozott és a tataiak rövidpasszokkal haladtak elõre, bevonva a futót is az elkapók sorába, de a befejezés a betömörült védelem ellen mindig hibádzott. Az eredmény mozdulatlansága feszültté tette a végjátékot, apróbb kakaskodásokra is sor került (amit aztán sikerült feloldani a pacsizás alatt) de az eredmény maradt.

     

    Goldenfox- Raptors 22-6

    A meccset a Raptors kezdte nagyobb lendülettel, már az elsõ driveban elvette a Goldenfoxtól a labdát, majd a futások mellett néhány passzal is megpróbálkoztak, eredménytelenül. A kaposváriak elõbb találták meg a megoldást, váltottak a futásokról a passzokra, és a saját két yardról indított támadásukat a #81-es Pelbát Levente kapta el TD-ért. A Raptors futásai és végül egy QB sneak volt eredményes, de ez nem zökkentette ki a Goldenfoxot. Elõször ismét Pelbát, majd a #28-as Egyed Zsolt szerzett pontokat, befejezésként Pelbát még két ponttal gazdagította a Goldenfoxot.

     


     

    RÁJÁTSZÁS

    Predators – Raptors 17-12

    Sajnos a keményen kûzdõ Raptorsnak nem jött ki a sorsolás és az alapszakasz lezárása után azonnal kellett még egy meccset játszania a vígaszág elsõ mérkõzésén a kemény Predators csapatával. Mindkét oldalon viszonylag merész irányítókat láthattunk, a rövid passzok is mûködtek, de míg a Predators fel tudta szép lassan bontani futásokkal a Raptors védelmét, addig a zalaiak gyakran blitzelõ védelme könnyedén megállította a Békéscsaba földi támadásait.

    A félidõben 8-6-ra vezetõ Predators tovább növelte elõnyét egy safety-vel (intentional grounding az end zone-ban) és még egy touchdown-nal, és hiába zárkózott fel az utolsó másfél percben a Raptors 12-17-re, ez már kevésnek bizonyult a gyõzelemhez. A Predators jutott tovább és Tony Simmons újdonsült csapata kénytelen volt búcsúzni.

     

    Mustangs – Wolves II. 17-8

    A Mustangs hozta a mai napon már mûködõ és sikeres, kombinatív passzjátékát, amit nem tudtak megzavarni sem a W2 falemberei, sem az alkalmi blitzek. A  tatai receivereik jól tudtak elszakadni a kisfarkasok másodvonalától, így hatékonyan tudtak haladni, ezért a futójáték erõltetésére nem volt szükség éppen ezért csak ritkán nyúltak a hozzá. Ezeket a próbálkozásokat viszont hatékonyan tudták szerelni a Wolves 2 linebackerei.

    A Wolves offense-t ismét Deák Balázs vette a vállára és az elszakadni nem tudó WR-ek által megnyitott terekbe futott be, hasznos yardokat hozva egészen az endzone kapujáig, ahol a nem túl hatékony futójáték végre eredményes tudott lenni. A futó, dobó, blokkoló reneszánszember késõbb hibát is vétett az endzoneból menekülvén ismét futásra adta a fejét de nem tudta csak oldalra elhagyni a célterületet, ezzel két pontot adott a Vadlovaknak. Hogy javítani tudják hanyatló légitámadásaikat a W2 a védelembõl hozott erõsítést és az elkapói múlttal is rendelkezõ Sulyok Tamás corner csak kései lendületet hozott a támadójátékba, hatékonyságot már nem. 

     

    Wolves- Goldenfox 26-0

    Az elsõ félidõben a Wolves támadóit még meg tudta állítani a Goldenfox. Az elõzõ meccsek óta a Wolves védelemre rá se lehetett ismerni: a Rókák többet haladtak hátra, mint elõre, Ágota Balázs és Koleszár Dávid LB-k nem hagytak helyet a kaposváriak támadójátékának. Az elsõ félidõben csak Cseperkáló Péter TD-je és Csizmazia László extra pontja került fel az eredményjelzõre. A második félidõben a két csapat rutinja közötti különbség még jobban megmutatkozott. A Goldenfox támadásai rendre elakadtak, míg elõször Cseperkáló, aztán Erdélyi Norbert érkezett meg futva az end zoneba, Récsey Dávid irányító is értékesített egy extrapontot. A végére, hogy a nézõk ne maradjanak passzolt TD nélkül még Lausch Attila WR is kapott egy labdát, beállítva a végeredményt.

     

    Sharks – Wolverines 20-0

    A mérkõzés már az elejétõl kezdve elég egyoldalúnak ígérkezett, hiszen a Sharks ellen nem volt komoly esélye a Wolverinesnek miután egyik alapszakaszi meccsükön sem tudtak pontot vinni az ellenfeleiknek. Az elsõ drive-ból máris interception TD-t szerzett a Gyõr, de az elsõ félidõben csak ezek a pontok születtek, elég gyengén muzsikált mindkét támadó osztag.

    Azonban a második félidõben beindult a Schwarz Ferenc nevével fémjelzett Sharks úthenger és legyalulták a kicsit elszontyolodott Rozsomákokat. Az jászberényi offense fal végig nem tudta megvédeni a kicsit zavarodottan játszó Bábosikot, a futásaik pedig legtöbbször már a gyõri defense fal valamelyik tagjának ölében elhalt. A fölényes Sharks gyõzelem nem volt meglepetés, de az annál inkább, hogy a Wolverines-nek nulla vitt ponttal kellett elhagynia a SportMaxot.

     

    Predators-Mustangs 2-20

    Csak a legvérmesebb Mustangs fanatikusok hihették azt a mérkõzés elõtt, hogy a Predatorsnak nem sok siker terem a pénzfeldobáson kívül. Pedig így történt. 

    A Predators gõzhengerként kezdett, a passzok a helyükre mentek és az ellenfelet egy kicsit “zrikáló”  fal hatékonyan segítette a futásokat is. De a célzónában a futó kezébõl ragadták el a bõrt, hogy átvegye a kezdeményezést a tatai alakulat. A megszokott – és a nap folyamán hatékonyan mûködõ – horgokkal indítottak, de ezt és a következõ futást is szabálytalanság miatt rendelték vissza. Ha az élet citromot ad csinálj belõle hosszúpasszt, Nagy Tamás és elkapója, Bérces Gábor együttmûködése meghozta a várt eredményt a nehéz helyzetbõl, touchdown.

    A Predators megkezdte a felzárkózást, a fáradság szülte szabálytalanságok által tarkított drive Pápai Róbert kezében halt el, a zalai hosszúpasszt a védelem megszerezte. A Vadlovak nem voltak restek és drive-ot sikerre vitték, Nagy az összeomló zsebbõl Morócz Andrásnak címzett egy – ki hinné de – mély átadást.

    A második félidõ ott folytatódott, ahol az elõzõ megszakadt, a drive végén ismét a Predators secondaryn ejtettek sebet egy hosszúpasszal, a TD-t Morócz jegyezte. A hosszúpasszokra kényszerített de idejükben szûkölködõ Ragadozók két elõkészítõ futás után meglépték azt, amire mindenki számított de az átadás ismét elhalt interceptionként. 

    A kezdõdõ adok-kapok drive-ok a Mustangs malmára hajtották a vizet, egyre közelebb került a végét jelentõ sípszó. Ebben a játékrészben kitett magáért a védelem, csak araszolni hagyták a kék alakulatot de pontot nem engedtek nekik. Az etapban csak egy kis folt esett a Vadlovak becsületén egy safety formájában de végül magabiztosan gyõztek. 

     

    Wolves- Sharks 14- 22


    A Sharks futójátéka ezúttal kifogott a Farkasok védelmén, pedig õk hozták a szokásos playeket, fõként Schwarz Ferenc futójátékának köszönhetik az eredményt. Elõször õ, majd a Wolves futója Csizmazia ért be az endzone-ba. 7-6-ról fordított Schwarz, és az extrapont is sikeres volt. Erre még tudtak válaszolni a budapestiek: Horváth Gergely TD-t, Cseperkáló extra pontot értékesít. Ezek után a tavalyi bajnokok már nem találják a formájukat, elõször Kövecses Attila futóként ért el TD-t, majd a Farkasok támadófala omlott be, és az egyenlítés helyett egy safetyvel fejezték be az idei Aréna szereplésüket. A Budapest Wolves történetében elõször nem jutott be az Aréna döntõjébe, a Sharks pedig a Batsszel fog találkozni a legjobb négy között.

     

    Mustangs – Wildfires 13-6

    A két meglepetés csapat játszhatott az elsõ elõdöntõben. Gyorsan kiderült, hogy mindkét csapat elsõsorban irányítójában bízhatott. Nagy Tamás, ahogy az egész bajnokság alatt, most is nagyon pontosan osztotta a hosszú passzokat így már félidõben 13-0-ra vezettek a Veszprém ellen, ahol az elsõ félidõben nem tudták kihasználni a nagydarab Szél Márton futásait.

     

    A második játékrészben egy kicsit talán jobban haladt a Wildfires és bár a gólvonalnál elvesztették a labdát, kicsit késõbb sikerült újra visszaszerezni és hat pontot szerezni is a drive-ból. Innentõl viszont stagnált a játék. Szélnek még volt egy jó lehetõsége, hogy egyenlítsen, de sajnos világosan látszott, hogy bátor futójátéka mellé – egyelõre – nem párosul passzolni tudás. A végeredmény maradt 13 – 6 és a Mustangs fennálásának talán legnagyobb sikereként juthatott be a döntõbe. 

     

    Bats-Sharks 6-20

    Nagy falat várt a hibátlanul menetelõ szegediekre, ami a torkukon is akadt de közel sem vallottak szégyent az aréna gyõzelemmel már rendelkezõ Sharksszal szemben.

    Nem bonyolították túl és erõfutásokkal indítottak a gyõriek és 5 támadás árán meg is szerezték a mérkõzés elsõ pontjait. A Bats sem illetõdött meg a Sharks defense-tõl és három elõkészítõ rövidpassz után futással vették be az ellenfél térfelét.

    Nyerõ taktikán ne változtass alapon ott folytatták a Cápák a labda birtokában, ahol abbahagyták erõfutásokkal tolták vissza a szegedi védelmét (Schwarz és Kövecses közremûködésével), de a félidõ közeledtével kapkodóssá vált playindítások nem hoztak sikert, köszönhetõ ez a Bõregerek szívós védelmének.

    A második félidõben felborult a pálya, egy hosszú Schwarz futás forrázta le a kedélyeket, ami után már nem az elsõ félidõben látott bátor Szegedet láthattuk, már nem ültek a passzok és csak részsikereket hoztak a nap folyamán hatékony visszavágások, cutbackek. A Cápák a döntõben, míg a Bats a bronzmérkõzésen folytathatta.  

     

    Wildfires – Bats  6-12


    A Veszprém támadóit könnyedén megállították a szegediek, az elsõ néhány drive-ban elõrehaladni sem sikerült. A támadófal nem tudta megvédeni az irányítót, aki több sacket is begyûjtött A Szeged több fumble-t is megszerzett, ezeket értékesítették is, így a második félidõben Antal N. interception TD-je a Wildfires részérõl már csak szépítés volt, így a bronzérem idén Szegedre kerül.

     

     


     

    DÖNTÕ

    Sharks – Mustangs 23-14

    Az igazi underdognak számító, de ma nagyon lendületesen játszó Tata Mustangs a végsõ küzdelemben is megmutatta, hogy nem adják fel könnyen, még a többszörös bajnok Gyõr Sharks ellen sem. De hiába volt ismét jó formában a dinamikusan passzoló támadás és a keményen játszó irányító Nagy “Shevi” Tamás, a Sharks akárhányszor labdához jutott, egysíkú, de már nagyon sokszor bevált futójátékkal átgázolt az ilyen fizikális offense-t ritkán látó tatai védelmen. 

    A félidõben mindenki meglepetésére még vezetett is a Mustangs 8-7-re. A gyõriek folyamatosan tudtak élni az eléjük táruló lehetõségekkel, miközben a védelmük többször is sackelte Nagyot, egy perccel a vége elõtt ráadásul az end zone-ban, amiért két pont járt, ezzel beállítva a végeredményt. Annak ellenére, hogy a Gyõr már nyert korábban aréna kupát, mégsem mondhatjuk, hogy a mai nap a papírforma szerint alakult, hiszen ki várta volna a még tegnap a Mustangsot a döntõbe és ki gondolta volna, hogy a Wolves az elõdöntõig sem fog eljutni. Izgalmas volt, sûrû volt, találkozunk jövõre.

    %d blogger ezt szereti: