A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
kella 970×550
EfEf 970*250
Stihl-hja-300×300

FARKASVACSORA

Acapella 640×480

Rendhagyó módon kezdték a napot a Farkasok, hiszeon a Cseppkõ utcai gyermekotthonba látogattak délután, hogy az ott lakó gyerekeknek egy kis mikulás hangulatot hozzanak el. „Nagyon jó volt látni a gyerekek arcát, minden évben öröm ez az esemény.” mondta el Marci. 

A délután folyamán sor került még egy vezetõségi közgyûlésre, ahol örömteli híreket tudhattak meg a résztvevõk. „Az elõzõ vezetõség nem túl jó pénzügyi helyzetet hagyott maga után, ám most úgy néz ki, hosszú távon tartós alapokra tudtuk helyezni az egyesületet. Sajnos a válság minket is elért, csökkentenünk kellett a kiadásainkat de a költségeink is csökkentek. Jelenleg azonban a pénzügyek miatt nem kell aggódnunk.” Mivel a saját házuk táján sikerült rendet rakni, ezért a Wolves szeretne sokkal aktívabban résztvenni a szövetség munkájában, több embert szeretnének delegálni a különbözõ bizottságokba.

Ezután egy kicsit a szakmaibb dolgok kezdõdtek, mivel hat órától elkezdõdött a tényleges évadzárás, elõször a Farkasok számos csapatrészének vezetõi értékelték az évüket. A felnõtt csapat teljesítményre két részre osztható, mivel a nemzetközi és a hazai megpróbáltatások két teljesen más eredményû és mértékû megpróbáltatást jelentettek a csapatnak. A nemzetközi szerepléssel a csapat nem lehetett elégedett, hiszen a CEFL mérkõzéseken motiválatlanul játszottak, ennek meg is lett az eredménye. „Éreztük, hogy ez kevés, a srácokat nem hajtotta ami kell, sajnos így kétszer is vereségbe szaladtunk bele a Ljubjlana ellen. A fejekben kellett rendet tenni, ezért nagyon örültünk neki, hogy a nyáron csatlakozott az edzõi stábhoz Tony (Anthony G. Salati, a Wolves új motivációs edzõje – a szerk), aki igazán jó motivátor. Ez már meg is látszott az õszi szezonban, a hazai meccseknél, ahol igazán a Rebels elleni elõdöntõn kívül nem volt nagy ellenfele a játékosoknak, égett bennük a tûz, ami hajtotta õket.” Az évadzárón átadták a csapat legértékesebb játékosainak díját is, külön támadókra és védõkre bontva az elismeréseket. A felnõtt csapatból a döntõn is remeklõ Cseperkáló Péter running back kapta a díjat, míg a védõ oldalról Ágota Balázs, aki a közeljövõben a szakszövetség az év legjobb amerikai focista sportolójának is választott.

„A kettes csapatunk az egyetlen csapatrészünk, ahol nem elsõsorban az eredmények számítanak. Az a célunk, hogy szakmailag fejlõdhessenek a játékosaink, és azok is szerepet kaphassanak, akik az elsõ csapatban nem lennének aktív részesei a játéknak.” Eredményekben a Wolves 2 a másodosztályban nem is szerepelt jól, ám több játékos is lehetõséget kapott már az õszi szezonban az elsõ csapat szerelésében. „Az elkövetkezõ években sem az lesz a cél, hogy ez a csapatrész trófeákat gyûjtsön, ezért nálunk ezentúl is azért küzdenek a srácok, hogy feljebb kerülhessenek, nem hozunk le az elsõ csapatból játékosokat, ha nem szükséges.” Az elismerõ plakettet Farkas Péter kapta a védõk közül, míg Rudas Kornélt érte a megtiszteltetés az offense-tõl.

Magyarország egyetlen nõi csapata a Wolves Ladies, ám folyamatosan létszám problémákkal küzködnek. „A lányoknál más a helyzet, mint a férfiaknál. Van egy 15 fõs mag, akik évek során csiszolódtak össze, ám a csapat másik felét kitevõ 15 lány folyamatosan cserélõdik. Szülnek, munkahelyet és ezzel lakhelyet váltanak, bármi elõfordulhat, így akár fél év alatt is cserélõdhet a fele csapat.” Ez a mostani szezonban is így történt, ám a szezon második felében mégis eredményesek tudtak lenni, a Graz Giants ellen meglepõ gyõzelmet tudtak aratni, ám a döntõ még túl sok lett volna a csapatnak.A szép teljesítménybõl oroszlánrészt vállalt a két legértékesebbnek választott, Zátonyi Anita és Gulyás Veronika. 

„A junioroknál igazán nehéz dolgunk volt, mert az ismert események miatt teljesen a nulláról kellett kezdenünk a toborzást.” Mégis sikerült 30-40 fõs alakulatot összerántani, akik közül sok tehetséges játékosra lehetünk figyelmesek a meccsek láttán. „A két MVP, Vajda Barna és Vrabecz Árpád ha két évet küzdõsen végigedzenek, akkor fizikai képességeik alapján szép jövõ állhat elõttük a felnõtt csapatunkban, nagyon tehetséges játékosok mindketten.” 

„Sokan úgy gondolták, hogy a felnõtt csapatunkat most meg lehet majd fogni, vagy hogy a pénzügyi helyzetünk katasztrófa. Szerencsére mindenkinek bebizonyítottuk, hogy ez nem így van.” Hogy a Farkasok mennyire tudnak játszani, azt bebizonyították, teljesen megérdemelten vették át a magyar elsõosztály kupáját. Hogy mennyire jól tudnak bulizni? Szerintem erre sem panaszkodhatnak, hiszen az utolsók hajnali 4 óra körül hagyták el a helyszínt.

Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások