A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
lufi 970×550
  • Heszperidák 970*250
  • Linea 300*300
  • WESTBROOK ÁTGONDOLJA

    Roche 640*480

    A St. Louis figyelme pedig jelenleg Brian Westbrook-ra, a veterán futóra irányul, akit az idei holtszezonban engedett el a Philadelphia Eagles. A tavalyi szezonban Westbrook többször is agyrázkódást szenvedett, ami miatt 8 meccset hagyott ki. Tavaly júniusban a bokáját is mûteni kellett. Az Eagles-szel töltött 8 szezonja közül egyiket sem tudta végigjátszani. De Westbrook a hétvégén átment a Rams fizikai felmérõjén, a csapat pedig várakozik. Billy Devaney, a Rams general managere elmondta: „Haza akart menni, és átgondolni. Jelenleg lépésrõl lépésre haladunk.”

    Westbrook-kal természetesen kockázat is érkezne St. Louis-ba, de a 30 éves futó szépen kiegészítené a kezdõ Steven Jackson munkáját. Jackson tavaly közel 1.800 yardot szerzett 375 labdaérintése a 2. legtöbb volt a ligában, Chris Johnson elõzi meg. Kétségtelen, hogy a St. Louis ezt a számot csökkenteni akarja 2010-ben, hogy sztár RB-jük egészséges maradhasson.

    Westbrook nélkül jelenleg nem igazán van csere jó teljesítményt nyújtó Jackson mögött. Kenneth Darby és Chris Ogbonnaya tavaly összesen 37-szer kaptak labdát.

    fordította: Geczõ László

    Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
    Cookie beállítások