A kért oldal néhány másodpercen belül betöltődik
Hirdetés átugrása
köki 970×550
  • acapella 970×250
  • hp300x300
  • DEREK COX MÉG NEM ELÉGEDETT

    M-gel 640*480

    „Sohasem szorultam igazán a draft miatt,” mondta Cox a PFW-nek egy februári telefoninterjún. „Egyáltalán nem izgattam magam. Azt mondtam magamnak, ’Történjék bármi, végül úgyis nekem kell majd bizonyítanom rátermettségemet.’ … Úgy voltam vele, mehetek én bárhová, a drafton vagy szabadügynökként, elõbb-utóbb szükséges lesz, hogy bizonyítsak, mert csapattársaim tiszteletét mint játékos csak ezzel vívhatom ki.”

    Cox hamar megmutatta, hogy helye van a csapatban, mind a 16 meccsen kezdett és vezette a Jaguars-t interceptionök (négy) és leütött passzok (hét) tekintetében. A ligában holtversenyben második lett az újonc védõ backek között interceptionök tekintetében.

    Cox Mel Tucker védõ koordinátornak valamint veterán csapattársainak, Rashean Mathis-nek és Scott Starks-nak tulajdonítja, hogy ilyen hamar fel tudta venni a tempót, mert õk voltak azok akik újoncként segítettek neki.

    „Tucker edzõ kiváló munkát végzett a felkészítésem során. Biztosította, hogy megfelelõen készülhessek és hogy megértsem, mi szükséges a sikerhez” – mondta Cox.

    „Mathis és Starks olyan srácok akik mindig segítenek, majd kikérik a véleményemet, hogy szerintem jobban mennek-e a dolgok – ezzel kontrolt kapnak fejlõdésem valódi mértékérõl. Ha voltak kérdéseim, sohasem éreztem úgy, hogy biztos már agyukra megyek ezekkel. Mindig szívesen válaszolnak.”

    Cox legnagyobb erõssége a levegõben lévõ labdára való reagálás és annak elérése. Reméli, hogy szerelése javulni fog.

    „Tavaly több szerelést szúrtam el, mint szerettem volna. Ez frusztráló volt, mert mivel nem tartok az ütközésektõl, sokáig nem tudtam hol a hiba” – mondta. „Aztán rájöttem, hogy inkább a szögeken kell dolgoznom, és a labdahordozó megfelelõ megtámadásán. Az NFL-es srácok ki tudtak cselezni, úgyhogy azon kell dolgoznom, hogy csak egy lehetséges utat engedjek a labdahordónak.

    Újonc évének sikerei ellenére Cox úgy hiszi, hogy még mindig sokat kell bizonyítania.

    „Személy szerint tavaly még úgy gondoltam, hogy biztos elsõ körös pick leszek. De az emberek rám néztek és rögtön azt gondolták, ’A William & Mary-rõl jött a srác, egy I-AA Divíziós suliból, ugyan mirõl beszélsz?’ Ez az ami megmutatja, hogy mennyire bíztam végig magamban.”

    Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
    Cookie beállítások